„Visszatér az élet a régi, rendes kerékvágásba” a járvány után?

Reális várakozás-e, hogy minden visszatér a régi kerékvágásba?

Gyakran elhangzik, hogy meglepetésszerűen jött a világjárvány, és olyan jelenségeket produkált, amelyekkel még sohasem találkozott a világ. Egy nyilatkozat a sok közül: „Még soha nem láttunk olyat, hogy a világgazdaság leállt.” [1]

Valójában jó ideje nem rendes kerékvágásban működött már a világ. Korábbról eredeztethető a rendellenessé válás folyamata. Ezen a háttéren a jelenlegi világjárvány csak további fejlemény. A válogatás nélkül gyilkoló, értelmetlen, brutális erőszak például évek óta megjelent a békésnek, civilizáltnak hitt Európában is, és ennek egy része belülről jött, nem kívülről. A klímaváltozás jelenségei és gyorsuló előrehaladása miatt is régóta húzzák már a vészharangot a szakértők. Látványosan esik szét a második világháború után kialakult „világrend”, az azóta fennálló viszonylagos béke és rendezettség, különösen Donald Trump elnöksége óta. Pierre Lellouche francia politikus nyilatkozta ezzel kapcsolatban április 13-án: „Ami most velünk történik, az nem válság, az katasztrófa. Igazi történelmi áttörés, ami átrendezi az erőviszonyokat.” [2] A koronavírus-járvány azt jelzi, hogy súlyosbodó szakaszba lépett a már korábban elindult válságfolyamat.  

Egyes elemzők némi reményt táplálnak. Abban bíznak, hogy ezen a ponton az emberiség ráébred végre, hogy nagy a baj, és a sokoldalú – de valójában egybetartozó és egyirányú – válságfolyamat feltartóztatása halaszthatatlan, sőt radikális irányváltásra van szükség civilizációnk egészét illetően. Három nyilatkozatból idézek példaképpen: 

„Jó lenne, ha ebben a gödörben nem azon gondolkodnának az iparági döntéshozók, hogyan tudnának a járványhelyzet enyhülésével a korábbi szintre visszamenni, hanem azon, hogy egyáltalán nem is kéne ugyanoda visszamenni, hanem egy más, jobb irányt kellene venni… Amikor egy tornádó söpör végig, az mindig lehetőség arra, hogy a pusztítás után valami újat, jobbat teremtsünk, és ne az addig becsontosodott szokások és gazdasági érdekek mentén építsük vissza a régi problémákat. A 19–20. századi gazdasági modellek folytatása, és a hagyományos, rég megerősödött érdekcsoportok kiszolgálása helyett lehetőség lesz arra, hogy a széles közösség érdekeit szem előtt tartva építsünk valami újat. Talán lesz hozzá elég erőnk és bátorságunk, hogy megtegyük.” [3]

„Bízom benne, hogy ez a veszélyhelyzet… felrázza álmos lelkiismeretünket, s olyan humán és ökológiai megtérést eredményezhet, amely véget vet a pénz bálványimádatának, helyette az emberi élet és méltóság kerülhet a fő helyre. Versengő, individualista, lehengerlő termelési és fogyasztási ritmust diktáló, extravagáns luxust és kevesek számára aránytalan nyereséget hozó civilizációnknak visszább kell váltania, újra kell terveznie és meg kell újítania önmagát.” [4]

„Az emberek kezdenek ébredezni. Látják már, hogy a haladás diadalútja nem oda vezetett, ahová készültek. Hogy amit jólétnek neveznek, az példátlan kiszolgáltatottság a technológia rendjének, a gazdaság kérlelhetetlen logikájának. Hogy értelmes munkára, egészséges környezetre, biztonságos megélhetésre az eddig járt úton többé nincs kilátás… Az európai lelkiismeret lázadása… reményt nyújthat, példát mutathat a többi kontinensnek is.” [5]

A harmadik nyilatkozó fenti sorai mellett olyan tömör összegzést ad a realitásokról, amivel rácáfol az általa vázolt óvatos reményre:

„Amikor a mostani járvány hullámai elülnek, és a világ dolgai megpróbálnak visszatérni a régi kerékvágásba, kiderül majd, hogy ez többé nem lehetséges. A globalizációval kiteljesedő korszak fordulóponthoz érkezett, az út ettől kezdve folyvást lefelé visz. Az ember pusztító beavatkozása a földi életet fenntartó rendszerek lassú összeomlásához vezet, ennek jelei egyre nyilvánvalóbbak, süketnek és vaknak kell lennie, aki nem akarja őket észrevenni. A kihaló fajok nem éleszthetők fel, a meg nem újuló nyersanyagforrások kimerülése visszafordíthatatlan. Az emberiség lélekszáma messze meghaladja a bolygó eltartóképességét, csak úgy tudunk gondoskodni magunkról, hogy feléljük a jövő nemzedékek erőforrásait. A fosszilis tüzelőanyagok mértéktelen égetése drámai módon alakítja át az éghajlatot. Az embermilliók és az árutömeg szakadatlan áramlása új, pusztító betegségeket szabadít a világra – ennek következményei ma még kiszámíthatatlanok, s talán jobb is, hogy azok… Soha az emberiség történetében nem összpontosult még ilyen szűk körben a fegyveres, információs és pénzügyi hatalom. Akik képesek lennének végrehajtani a globális léptékű változásokat, azok a hatalom egymással is halálos játszmát folytató birtokosai. Ők a legkevésbé érdekeltek abban, hogy ezt megtegyék… Soha – talán az 1939–1941 közötti rövid periódus kivételével – nem állt ilyen rosszul az emberiség ügye.” [6]

Hasonlóképpen látja a helyzetet Tyimofej Bordacsev orosz elemző:

„[A mostani] világrend az utolsó napjait éli, és még jó, ha bukását nem kíséri világháború… A formálódó új rend aligha lesz jobb és igazságosabb, mint az éppen letűnőben levő. A világ első számú hatalmai ugyanis olyan léptékű problémahalmazzal szembesülnek, amelynek a megoldása nem hagy lehetőséget arra, hogy az emberi jogokra és a szegények érzéseire gondoljanak.” [7]

A problémahalmaz, amit az orosz szakértő említ, valóban óriási. A koronavírus-járvány most minden más hírt és gondot háttérbe szorít, de változatlanul jelen vannak más, megoldatlan, sőt megoldhatatlannak látszó nehézségek. Például a sáskajárvány utáni helyzet Afrikában. Ezen a tavaszon néhány hét alatt borzasztó károkat okoztak a sáskahadak Afrika keleti részén, Kenyában, Etiópiában, Szomáliában, Eritreában, Dél-Szudánban, Ugandában és Tanzániában. Meglehetősen reménytelennek látszik megakadályozni azt, hogy éhezés üsse fel a fejét ezen az óriási területen. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által „nincs időnk, SOS” jelzéssel indított segélyakció lényegében eredménytelen maradt. Ott van továbbá az Antarktisz – Nagy-Britannia területével kb. azonos kiterjedésű – gleccserének egyre gyorsabb olvadása, ami ha egészen leolvad, háromméteres tengerszint-emelkedéshez vezethet, ez pedig a tízmilliós, tengerparti nagyvárosok végét jelenti. A járvány miatti leállás mintegy 10%-kal visszafogta ugyan a károsanyag-kibocsátást, de összességében mégsem pozitívan, hanem inkább negatívan hat az éghajlatváltozásra a koronavírus-járvány Bart István klímaszakértő nyilatkozata szerint:

„Egyértelműen látszik, hogy az emberek akkor hajlamosak a környezetvédelem ügyével, a távoli jövővel foglalkozni, ha nincs veszélyben az anyagi biztonságuk… Ez az általános tapasztalat: recesszió idején az emberek mással vannak elfoglalva, nem a globális felmelegedés ügyével… Ha a klímaváltozás már berúgja az ajtót, ha miatta sokan hajléktalanná válnak, ha városaink lakhatatlanná, ha a földek és a vizek kiszáradnak – akkor majd mindenki észreveheti, mennyire fontos ez a probléma. Egyelőre még a politikusokat is aszerint választják meg, hogy mit tesznek a munkahelyek megóvásáért, illetve a gazdaság beindításáért.” [8]

Konkrétan a járványügyben mértékadónak tekinthető a New York-i Rockefeller Egyetem kutató professzorának nyilatkozata, aki húsz éve foglalkozik a fertőző betegségekre hajlamosító génekkel. Lehet-e számítani a koronavírus újabb hullámára, és kell-e tartani akár még súlyosabb globális vírusveszélytől? – kérdezte tőle egy riporter. Ő így válaszolt:

„Természetesen a koronavírus újabb hullámára, de más komoly járványokra is lehet számítani… Sem a járványok, sem a háborúk nem szűnnek meg varázsütésre. Holnap jöhet akár olyan járvány, amely az emberiség 10%-át elpusztítja.” [9]

Amikor keressük a választ arra a kérdésre, hogy visszatér-e a világ a régi kerékvágásba a jelenlegi járvány után, érdemes fontolóra venni a Biblia úgynevezett „végidőre” vonatkozó profetikus kijelentéseit. Különös csend jellemző egyházi nyilatkozók részéről e tekintetben. Szinte egyáltalán nem esik szó arról, hogy az ó- és újszövetségi Szentírás milyen sok kijelentést tartalmaz az emberi történelem végidejére vonatkozóan, és mennyire egyezni látszik az ott felsorolt jelekkel az, ami most velünk, körülöttünk történik.

A Biblia, közelebbről Jézus kijelentése szerint a világ nagy tömegei – mentalitásukat, életmódjukat illetően – visszatérnek a régi kerékvágásba az egyre súlyosabb válságok figyelmeztetése ellenére is: 

• „Amiképpen Noé napjaiban volt, akképpen lesz az Emberfiának eljövetele is. Mert amiképpen az özönvíz előtti napokban ettek, ittak, házasodtak és férjhez mentek, mindama napig, amelyen Noé a bárkába ment – és nem ébredtek tudatára [helyzetüknek],[10] mígnem eljött az özönvíz és mindnyájukat elragadta, akképpen lesz az Emberfiának eljövetele is… Hasonlóképpen, amint Lót napjaiban ettek, ittak, vettek, eladtak, ültettek, építettek [addig a napig]…, míg tűz és kénkő esett az égből, és mindenkit elvesztett, ekképpen lesz azon a napon, amelyen az Emberfia megjelenik.” (Mt 24,37–39; Lk 17,28–30) 

A fentiekkel összevetve ez az összkép bontakozik ki előttünk: a világ nem tér vissza többé korábbi egyensúlyi helyzetébe, az embertömegek mentalitása viszont visszatér a régi kerékvágásba. Hihetetlennek tűnik, hogy emberek a kiabáló jelek hatására sem látják reálisan helyzetüket. Ennek is megvan azonban az oka, háttere.

„Talán egyetlen ország sincs, se gazdag, se szegény, melynek a lakói többségükben ne lennének döbbenetesen tájékozatlanok a földtörténeti léptékű változások valóságos természetét illetően… Még nem volt példa arra, hogy ilyen sikeresen rejtsék el előlük saját, személyes életük mindennapos valóságát, s hogy a fiatalok döntő többsége az elektronikus tudatipar függőségében éljen.” [11]

Vigasztaló azonban Jézusnak az a kijelentése, miszerint a végidőt lezáró „nagy nyomorúság” (Mt 24,21–22), illetve az Ő szabadító közbeavatkozása előtt (Mt 24,29–30) kapnak az emberek még egy utolsó lehetőséget arra, hogy tisztán lássanak. A következő összefüggésben szólt erről Jézus: 

• „Amikor az Olajfák hegyén ült, hozzá mentek tanítványai magukban, és ezt kérdezték: Mondd meg nékünk… micsoda jele lesz a te eljövetelednek és a világ végének? Jézus pedig mondta nékik: Meglássátok, hogy valaki el ne hitessen titeket!… Hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híreiről, vigyázzatok,[12] hogy meg ne rémüljetek, mert mindezeknek meg kell lenniük, de még ez nem itt a vég. Mert nemzet támad nemzet ellen, és ország ország ellen, lesznek éhségek, járványok[13] és földindulások mindenfelé. Mindez pedig a sok nyomorúság [az eredeti görög szöveg szerint: a vajúdási fájdalmak] kezdete… Isten országának ez az evangéliuma hirdettetik majd az egész világon bizonyságul minden népnek, és akkor jön el a vég.” (Mt 24,3–14) 

A fenti idézetet olvasva bizonyára szembetűnő, hogy a „végjáték” kezdetét jelző jelenségek között ott vannak a járványok és a természeti katasztrófák. Ezek ugyan valóban pusztítanak, mégsem lehet azt mondani, hogy a mostani világjárvány már Mt 24,6–8 beteljesedése. Megfigyelhető ugyanis, hogy Jézus egy tünetegyüttesről beszél, és ebből kettő – az éhség és a nemzetek háborúja – még nem tapasztalható „mindenfelé” földünkön. Ezenkívül ma még nem rémüldöznek az emberek annyira, hogy azt gondolják: ez itt már a vég maga. Ellenkezőleg, most abban reménykednek, hogy nemsokára „visszatér az élet a régi, rendes kerékvágásba”.

Továbbá azért sem lehet ez még a vég, mert az előbb idézett ígéret szerint a véget, illetve Jézus visszajövetelét mindenképpen megelőzi egy világméretű, nagy erejű evangéliumhirdetés. Ennek eredményeként minden nép hallani fogja a tiszta, hiteles evangéliumot, Jézus eredeti tanítását. (Erre utal Mt 24,14-ben két nyomatékos kifejezés: „Isten országának ez az evangéliuma” és „bizonyságul minden népnek”.) Jézus erős biztosítékot adott arra vonatkozóan, hogy a profetikus beszédében foglaltak beteljesednek: 

• „Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképpen el nem múlnak.” (Mt 24,35) 

Ebből azonban nem az következik, hogy ringassuk biztonságérzetbe magunkat, hiszen a „vajúdási fájdalmak kezdete” után „nem jön mindjárt a vég”, amint Jézus maga mondta (Lk 21,9). A mostani világjárvány ugyanis minden bizonnyal előszele egy későbbi, felehetően még súlyosabb járványnak, ami már az említett tünetegyüttes része lesz. A „vajúdási fájdalmak” hasonlat pedig igencsak beszédes. Ha elkezdődnek a vajúdási fájdalmak a várandós asszonynál, akkor törvényszerű, hogy belátható rövid időn belül sűrűsödni és súlyosbodni fognak a fájdalmak. Vigasztaló viszont a hasonlat abból a szempontból, hogy a vajúdási fájdalmak egy új élet születéséhez vezetnek. A végidő vajúdási fájdalmai sem csupán a jelen történelem végét jelzik, hanem az Isten által megígért újjáteremtés küszöbét is jelentik. Jézus máskor is alkalmazta a vajúdási fájdalmak hasonlatot. Azt érzékeltette vele, hogy az utolsó nagy nyomorúság hirtelen szabadulásra, nagy örömre fordul, amikor Ő megjelenik hatalommal és dicsőséggel, hogy a benne bízókat és a Földet kivegye „pusztítói kezéből” (Jel 11,18):  

• „Az asszony, mikor szül, szomorúságban van, mert eljött az ő órája, de amikor megszüli gyermekét, nem emlékezik többé a kínra az öröm miatt, hogy ember született e világra… Ismét meglátlak majd titeket, és örülni fog a szívetek, és senki el nem veszi tőletek a ti örömötöket.” (Jn 16,21–22) 

Tulajdonképpen a szó szerinti „Deus ex machina” az egyetlen reális reménység, azaz Jézus beavatkozása a földi történelem tragikus végjátékába, amit azután újjáteremtés, új kezdet követ. Tömör, bátorító ígéret: 

• „De mi új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, amelyben igazság lakozik.” (2Pt 2,13) 

Bármennyire is természetfeletti és emberileg hihetetlennek tűnő eseményre vonatkozik ez a reménység, csupán ebben a katarzisban lehet bízni.

Olvassuk el legalább Jézus nagy profetikus beszédét (Máté evangéliuma 24. fejezet, Márk 13. fejezet és Lukács 21. fejezet) a Bibliában. Ha azt tapasztaljuk, hogy szembetűnő az egyezés Jézus kétezer évvel ezelőtt elhangzott kijelentései és a ma tapasztalható jelenségek között, akkor vonjuk le ebből a megfelelő következtetést. Blaise Pascal egyik gondolattöredéke így hangzik: „Csak kétféle ember szolgál rá az értelmes névre: az, aki tiszta szívvel szolgálja Istent, mert ismeri, és az, aki tiszta szívéből keresi Őt, mert nem ismeri.” [14] 

„Rendes” volt-e a régi kerékvágás, jó-e, ha oda tér vissza a civilizáció?

Milyen is volt a járvány előtti, úgymond „rendes” kerékvágás? Szenvedélyes hangvételű cikk jelent meg Földiák András kultúrakutató tollából az egyik napilapban, április 15-én. Érdemes elolvasni és átgondolni a belőle kiemelt alábbi részletet:

„Alig egy hónapja még agyondolgoztuk magunkat azért, hogy legyen pénzünk a divatos tetkóra, hogy nagyobb »városi terepjáróból« szállhassunk ki, vagy a szekrényünkbe még több divatos rongyot szorítsunk be. Nem láttunk ki saját önzésünk és szűk látókörűségünk falai közül. Belefulladtunk a mindent ránk erőszakoló reklámok áradatába. A »rendes életünkben« óránként »felrobbantja az internetet« valamilyen sületlenség, mindenből szenzációt próbálnak csinálni. Készítsünk… még több szelfit magunkról! Kérdezem én, minek? Miért kell agyba-főbe fényképezni magunkat? Az önimádat kielégíthetetlen, csak fokozódik, és csalódásokhoz vezet, mert mindig lesz, aki még több és jobb fotót csinál, vagy még káprázatosabb villát épít. Egyáltalán nincs semmi értelme a kétes kéj hajszolásának, viszont elvonja, légmentesen elzárja figyelmünket mindentől, ami lényeges… Mindenről beszélünk, legfőképpen arról, hogy mit kell majd tenni a gazdasági pörgés visszaállításához, de arról nem, hogy ez az egész állapot, amit kialakítottunk, minden porcikájában természetidegen… Leszakadtunk a valóságról… A Nap hőfokát, a parányi atom óriási energiáját és a többek között minket is teremtő egyetemesség erősebb nálunk, nem vagyunk egy súlycsoportban. Semmi perc alatt letörli ezt a megszállottan csak a saját hiúságának kielégítésen buzgólkodó fajt. Érteni kellene a lét rendjét, és a mi értékeinkkel, erkölcsünkkel – ezt a szót már alig meri leírni az ember – és egész létünkkel közeledni hozzá… Már nem sok időnk maradt, hogy ezt elkezdjük.” [15]

Nincs is mit hozzáfűzni a fenti sorokhoz. Benne foglaltatik a válasz az előzőleg feltett kérdésre. 

Merre vesszük az irányt a járvány lecsendesedése után?

Ezt meggondolni és eldönteni – tulajdonképpen csak erre van szabadságunk, ez van hatalmunkban. Remélhetőleg nem követjük el azt a tragikus hibát, amiről a költő alábbi sorai szólnak: 

„Átbóbiskoltam teljes életem.
A látványok, mint álmomban, forogtak,
semmit se tettem, csak történt velem.
……………………………………… 

Dúlt két világvihar, százmillió
ember pusztult, meghalt anyám-apám,
álmomból serkentőnek mind kevés volt,
akárhogyan szégyenlem, így igaz.
……………………………………..

Ha mindeddig nem ébredtem: tudom,
most már halálig hortyogok. Talán
a haldoklás majd ébren szembesít
minden mulasztás terhével…” [16]

 2020. április 21.

Jegyzetek

[1] Az IMF vezérigazgatója, Kristalina Georgieva beszédéből, amelyet a WHO székhelyén tartott április 3-án, https://www.portfolio.hu/gazdasag/20200403/imf-az-emberiseg-legsotetebb-oraival-soha-nem-latott-krizissel-nezunk-szembe-424102

[2] Idézi Stier Gábor A Pax Americana vége című cikkében, https://moszkvater.com/a-pax-americana-vege/

[3] Ürge-Vorsatz Diána nyilatkozata április 6-án. Tiszai Balázs interjúja, mfor.hu, https://mfor.hu/cikkek/makro/urge-vorsatz-diana-amikor-egy-tornado-sopor-vegig-az-mindig-lehetoseg-arra-hogy-ujat-teremtsunk.html

[4] Ferenc pápa társadalmi mozgalmak és szervezetek tagjainak írt, április 12-ei leveléből.

[5] Lányi András: Történelmünk legveszedelmesebb pillanatait éljük. Válasz online, 2020. április 3., https://www.valaszonline.hu/2020/04/03/koronavirus-magyarorszag-lanyi-andras-essze/

[6] Uo.

[7] Stier Gábor, i. m.

[8] Kárpáti Jakab: Koronavírus és klímaváltozás. 168 Óra, 2020. április 2.

[9] A veszély fokozatai. Szentgyörgyi Rita interjúja Jean-Laurent Casanovával. HVG, 2020. április 16.

[10] Pontosított fordítás szerint.

[11] Lányi András, i. m.

[12] Pontosított fordítás szerint.

[13] Mai magyar nyelvhasználathoz igazítva.

[14] Gondolatok, 194. töredék.

[15] Mindent feláldoztunk a rongyokért. Népszava, 2020. április 15.

[16] Weöres Sándor: Az élet végén (1969).